SZÜKSÉG VAN ZÖLD CÉGEKRE

JÚNIUS 5.
KÖRNYEZETVÉDELMI VILÁGNAP
"A természetvédelemmel kapcsolatos törekvések konzervatív jellegűek: a "természetvédők" nem a "természetet" akarják megvédeni, hanem a természet megszokott jellegét, egy olyan ökológiai állapotot, amely csak annyira "természetes" vagy "nem természetes", mint bármely más állapot." (Wolfgang Behringer)
A környezet megóvása az egész világon nagyon fontos kérdés, a különböző országok kormányai is egyértelműen optimalizálni kívánják a környezetvédelemmel kapcsolatos intézkedéseket, ezért egyre nagyobb nyomást gyakorolnak nem csak a vállalkozásokra, de a szakmai szervezetekre, az ellátási láncokra és más szociális és pénzügyi érdekeltekre is ezügyben.
A vállalkozások többsége már látja, hogy a környezetközpontú gondolkodásmóddal a környezet védelme mellett, a szó szoros értelmében pénzt takarít meg.
A „zöld gondolkodás” kialakítása azonban összetettebb feladat egy-egy környezetvédelmi intézkedésnél. Például, ha kialakítja vállalkozásában a szelektív hulladékgyűjtést, azzal még nem feltétlenül tett meg mindent környezetünk védelme érdekében, hiszen lehetnek olyan más, úgynevezett környezeti tényezők is, amelyek terhelik vagy veszélyeztetik a környezetünket.
Íme néhány lehetséges környezeti tényező:
• Akku hulladék keletkezés
• Építési anyag hulladék keletkezés
• Festékpatron, toner hulladék keletkezés
• Fogtechnikai tevékenység során keletkező poranyag
• Környezetre ártalmas vagy gyúlékony anyagok tárolása
• Oldószerek vegyszerek és flakonjaik
• Papír, irodaszer hulladék keletkezés
• Személygépkocsi üzemeltetés
• Tisztítószeres Flakonok, dobozok
A környezetre ható tényezők definiálásával, a bennük rejlő veszélyekre alapozott szabályozott folyamatokkal ez a terhelést szignifikánsan le lehet csökkenteni.
Ahhoz, hogy cége a környezetvédelmi intézkedéseket egy rendszerezett keretben tudja kezelni és ki tudja alakítani a környezetközpontú működést, szükség van olyan célok megfogalmazására, amelyek irányt adnak az intézkedéseknek. Ha meg tudja fogalmazni konkrétan, hogy milyen formában fogja csökkenteni cégében a környezeti terhelést, hogy pontosan mit kell tenni annak érdekében, hogy csökkentse az ebből adódó kockázatokat, akkor nagy mértékben segíti helyes irányban tartani a vállalkozás környezettudatos működését.
A környezetre gyakorolt hatásokhoz és a célokhoz illeszkedően a munkafolyamatok szabályozását, utasítás-környezetét is meg kell teremteni, amely meghatározza a környezettudatos működés alapjait. A jogszabályi, szakmai és egyéb változások miatt azonban törekedni kell arra, hogy ezeket a belső szabályozásokat és a célokat is folyamatosan felülvizsgálja, átértékelje és indokolt esetben módosításokat végezzen.
A munkatársak folyamatos informálása, képzése is szükséges a környezettudatos vállalkozás kialakításához és fenntartásához. A termékek előállítása során alkalmazott anyagok szabályozott keretek között történő beszerzésével, tárolásával és felhasználásával is ki tudja küszöbölni, illetve csökkenteni tudja a környezeti terhelést. Fontos továbbá az adott iparágban megkívánt körülmények megfelelő kezelése is, a vonatkozó munka- és tűzvédelmi előírások betartása is.
A Zöld gondolkodású vállalkozások által alkalmazott hatékony környezetirányítási gondolkodás és az ehhez kapcsolódó hasznos és jól használható eszközök segítik megvalósítani a helyes gyakorlatot, értelmezni a környezetvédelmi szempontból releváns információkat úgy, hogy költséghatékony, rendszerszemléletű, rugalmas megoldásokra ad lehetőséget.