AZ ÖN CÉGE
FELKÉSZÜLT A KÖVETKEZŐ ÉVRE?
Sok vezető jól ismeri az üzleti tervezésben rejlő értékeket, azt, hogy a célmeghatározás milyen mértékben segít helyes irányban tartani a vállalkozást. Egy küszködő gazdaságban igen összetett és nehéz feladat kitalálni, hogy pontosan melyik ez az irány. Egy nemzetközi felmérés szerint a kis- és középvállalkozások több mint 80 százaléka nem tartja számon az üzleti célokat.
A tervezés és a teljesülés utókövetése elsősorban azért fontos, mert így időben láthatóak azok az akadályok vagy versenyhelyzetek, amelyeket meg kell oldani a siker érdekében. A kkv-k komplex éves minőségtervezése néhány órát vesz csak igénybe, mégis kevesen alkalmazzák. Pedig tudatos tervezéssel az üzleti sikeresség és minőségi hibák kockázata jelentősen csökkenthető lenne.
„A jövő előre látásának legbiztosabb módja, ha mi magunk gondoljuk ki a jövőt” (Alan Kay)
HATÁROZZA MEG
HOSSZÚ TÁVÚ CÉLJAIT!
Függetlenül attól, hogy milyen hosszú távú céljai vannak, érdemes gondolni arra, hogy ezek gyorsan megváltozhatnak. A gazdasági és egyéb változások arra kényszeríti a vezetőket, hogy a célokat folyamatosan átértékeljék, napjainkban már nem évente, hanem negyedévente.
A cég küldetése, filozófiája profit, szolgáltatás, társadalmi és fejlődési célkitűzésekre épül. A profit elérése mellett a tevékenység és a minőség javításához kapcsolódó ügyfél elégedettség, az ügyfelek megtartása, illetve a számukra elérhető maximális haszon megteremtése is fontos törekvés. A minőség tervezése és megvalósítása napjainkban az ügyfelekért folytatott harc fontos eszköze.
HOGYAN LESZ A TÁVLATBÓL
NAPI SZINTŰ TEVÉKENYSÉG?
Talán a legfontosabb eleme a rövid távú célok megfogalmazásának az, hogy azok egyezzenek a hosszú távú célokkal. Ennek egyszerű módja, ha a távlati törekvéseket rövid távú, SMART célokra bontja le és fogalmazza meg: specifikus, mérhető, cselekvésre ösztönző, reális és időben behatárolt. Annak érdekében, hogy megvalósíthatóak legyenek a célok konkrétnak, részletesnek, mérhetőnek kell lenniük. A szükséges teendők, erőforrások és az idő ésszerűen illeszkedjen a megvalósítás során.
A hosszú távú célok, kisebb célokra lebontva jobban realizálhatók. Például, ha azt szeretné, hogy az eladás évente 24 százalékkal növekedjen, meghatározható, hogy ez havi szinten hány új ügyfelet jelent? A rövid távú célkitűzések sokkal szűkebb idővonalon mozognak. Az eladások 24 százalékos növekedése éves vonatkozásban nagy szám, így kevésbé megfogható, de a havi 2 százalék teljesen reális lehet.
MUNKATÁRSAK
BEVONÁSA
Ha van egy világos jövőkép, amely megmutatja, hogy a vállalkozás hova szeretne eljutni, az már fél siker. Ugyanakkor az is fontos, hogy a dolgozók motiváltak legyenek és segítsék a céget a célok elérésében. Nagyon fontos, hogy az alkalmazottak ismerjék a célokat, hogy úgy érezzék, részük van a cég eredményességében. A munkatársak bevonásával mindenki ugyanazon az oldalon áll, ezzel még inkább biztosított a cél teljesülése, mégpedig nem kötelező módon, hanem belső motivációval.
SZERVEZÉS ÉS
UTÓKÖVETÉS
Az igazság az, hogy a célok megvalósítása és a vállalkozás fejlesztése sokkal több, mint néhány célkitűzés. Nagyon sok apró dolog adódik nap, mint nap, ami elvonhatja a figyelmet a fókuszról. Ezért van értelme annak, hogy a célokat valós időben kezeljük. Mindez biztosítható rendszeres nyomon követéssel és ha szükséges, további intézkedésekkel.
ELISMERÉS ÉS
ÖSZTÖNZÉS
Gyakran figyelmen kívül hagyott lépés, hogy jutalmazza azokat a munkatársakat, akik valóban dolgoztak a célokért. Ez nem feltétlenül pénzügyi ösztönzést jelent. Sokszor nagyobb hatása van egyszerűen csak megköszönni és elismerni, hogy minden rendben van. Így elérhető, hogy a motiváció a következő években is lendületben maradjon.
A vállalkozások komplex éves minőségügyi tervezése néhány órát vesz csak igénybe, mégis kevesen alkalmazzák. Pedig tudatos tervezéssel az üzleti sikeresség és minőségi hibák kockázata jelentősen csökkenthető lenne.
A cikk megjelent a HASZON.huoldalán is.
Írta: Kohl Zsuzsanna, ügyvezető
FrameWork Hungary Kft.